Erasmus

Az Erasmus program

  • Az Erasmus program az oktatás minőségének növelését és az európai együttműködés elmélyítését hivatott segíteni pályázatai révén.
  • Az Erasmust az egyetemek közötti együttműködés elősegítésének, az európai hallgatói mobilitás növelésének, az átláthatóságnak és a külföldön végzett tanulmányok és megszerzett képesítések teljes akadémiai elismerésének / beszámításának szándéka vezérli.

Szakmai gyakorlat

  • Az Erasmus program keretében a 2007/2008-as tanévtől van lehetőség szakmai gyakorlat teljesítésére.
  • Az Erasmus filozófiájának megfelelően a szakmai gyakorlatra is vonatkozik a teljes elismerés és beszámítás kötelezettsége, így a szakos tanulmányokhoz szorosan kötődő szakmai gyakorlat teljesíthető az Európai Unió területén működő bármely vállalkozásnál, kormányzati szervnél, non-profit szervezetnél.

Fontos tudnivalók

  • Az ösztöndíj nem fedezi a kinttartózkodás során felmerülő összes költséget, azt más forrásokból kiegészíteni szükséges
  • Erasmus ösztöndíjra mindazok jelentkezhetnek, akik:
    • magyar állampolgársággal vagy letelepedési engedéllyel rendelkeznek
    • abban a félévben, amelyben a kiutazást tervezik, hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek az ELTE BTK-n
    • még nem voltak Erasmus hallgatók
  • Erasmus ösztöndíjra mindazok jelentkezhetnek, akik:
    • BA-sok: két lezárt félévet tudnak igazolni
    • De nem harmadévesek, azaz ez esetben nyilatkozzák, hogy a kiutazást tervezett félévben beiratkozott hallgatók lesznek
    • BA-ról nem lehet MA-ra átvinni az ösztöndíjat
    • MA-sok: egy lezárt félévvel pályázhatnak
    • min. jelentkezési hónapszám 3 – max. 5
  • Pályázás menete:
    • Évente egyszer februárban hirdetik meg
    • ETRes felületen és az intézeti koordinátoroknál egyaránt jelentkezni kell
    • A hiányos, feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan vagy határidő után
      érkező pályázatokat az intézet nem tudja fogadni
  • Tanszékre szükséges dokumentumok:
    • önéletrajz magyar és angol nyelven
    • motivációs levél magyar és angol nyelven
    • előző (két) félév vizsgaeredményeinek másolata
    • index fényképes oldalának másolata
    • a nyelvvizsga bizonyítvány(ok) másolata

Egyéb tudnivalók

  • A felhívás és az ehhez kapcsolódó
    információk a http://www.elte.hu/erasmus központi honlapon is elérhetők
  • Az ösztöndíj összege függ a tanulmányi időszak hosszától és a
    célországtól

Pályázható célintézmények, partner tanszékek/intézetek:

Universität Leipzig (http://www.uni-leipzig.de/)
Institut für Kommunikations- und Medienwissenschaft Zentrum für Medien und Kommunikationnal (http://www.uni-leipzig.de/~kmw/)

  • BA-MA össz. 2 hallgatóra kötve
  • BA-sok: kommunikáció és médiatudomány (BSC/BA); szabad bölcsészet (BSC/BA)
  • szabad bölcsészek közül csak kommunikáció szakirányosok és minorosok pályázhatnak

Universität Dortmund (http://www.uni-dortmund.de/web/de/index.html)
Kulturwissenschaften Fakultás Institut für Journalistikkal (http://www.journalistik-dortmund.de/)

  • 2 BA- 1 MA ra kötve
  • BA-sok: kommunikáció és médiatudomány (BSC/BA); szabad bölcsészet (BSC/BA)
  • szabad bölcsészek közül csak kommunikáció szakirányosok és minorosok pályázhatnak

Kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem
Magyar Irodalomtudomány Tanszékévelhttp://www.lett.ubbcluj.ro/~hungarianlit

  • 2BA-2MA-2PhD hallgatóra
  • szabad bölcsészek közül csak kommunikáció szakirányosok és minorosok pályázhatnak
  • A PhD-sek közül a BTK PHD Filozófiatudományi D. I. Film, Média és Kultúratudományi Doktori Programban résztvevők

Canterbury Christ Church UniversityMédia Tanszékével (http://www.canterbury.ac.uk/arts-humanities/media/)

  • 2 BA-s hallgatóra kötve
  • BA-sok: kommunikáció és médiatudomány (BSC/BA); szabad bölcsészet (BSC/BA)
  • szabad bölcsészek közül csak kommunikáció szakirányosok és minorosok pályázhatnak

Panteion University of Social and Political Sciences Department of Communicatioan, Media
and Culture (http://www.panteion.gr/index.php/LLP/Erasmus-Incoming-Students/

  • BA-MA össz. 4 hallgató
  • szabad bölcsészek közül csak kommunikáció szakirányosok és minorosok pályázhatnak

Minden, az Erasmussal kapcsolatos információ a http://www.elte.hu/erasmus/honlapon található meg.

Intézeti koordinátor elérhetősége:

Farkas Noémi: farkasnoemi _at_ emc elte hu vagy erasmus _at_ emc elte hu