Bevezetés a műértelmezésbe

Esettanulmányok 6. Van Gogh: Lázár feltámasztása

Az óra anyagának feldolgozásához töltse

le a powerpointos bemutatót:

Van Goghot a képzőművészek közül legerőteljesebben Rembrandt van Rijn inspirálta. Már fiatalkorában csodálta a XVII. századi festőt meggyőzően realista és az emberi érzelmeket felemelően kifejező kompozícióiért. Festői pályafutásának első hollandiai szakaszában Rembrandt módszereit tanulmányozta. Franciaországban, amikor a kortárs párizsi művészeti körökben igyekezett meghatározni a saját helyét, Rembrandtot is felhasználta a maga művészi személyiségének felépítéséhez. Ennek során arra a nagy csodálatra támaszkodhatott, amely Rembrandtot a XIX. század második felének Franciaországában övezte. Van Gogh Rembrandtot személyes, magával hozott holland öröksége részének tekintette, és rendszeresen hivatkozott rá művészi törekvéseinek alátámasztásaként. Fontos kalauzzá vált számára művészete néhány központi kérdésének megoldása és modern festői repertoárjának kialakítása során.

Olvassuk el Cornelia Homburg Van Gogh és Rembrandt: inspiráció egy modern festő számára c. tanulmányát!

Van Gogh ráébredt, hogy művészi fejlődése érdekében gyakorlati tudnivalókra is szüksége van, ezért a könyvek tanulmányozása mellett mást is tennie kell: festményeket akart látni. „El sem tudom képzelni, mennyire vágyom arra, hogy képeket lássak […]. Elsősorban Rembrandtra és Frans Halsra vágyom, e héten elmegyek az amszterdami múzeumba…” A látogatás a felfedezés erejével hatott, a következő leveleiben áradozott arról, amit ott látott és tanult. Noha modern műveket is megnézett, a XVII. századi festők hatottak rá a leginkább. Mivel a színek foglalkoztatták, mindenhol komplementer kontrasztokat látott, Hals egyik festményét kizárólag a színek szempontjából elemezte. Úgy vélte, hogy Rembrandt portréábrázolásban mindenki fölött áll, nem is annyira a pontos hasonlóság, hanem a személyiség költői visszaadása miatt. „Bürger [Thoré álneve] mély áhítattal és önmagát felülmúlva […] írt Rembrandt A zsidó menyasszony-áról […].

A zsidó menyasszony […] milyen bensőséges, milyen végtelenül megnyerő kép, egy tüzes kéz munkája. A posztóscéh elöljárói című képen Rembrandt hűséges a természethez, de még ott is és mindig felfelé szárnyal, a lehető legnagyobb magasságba, a végtelenig; azonban még ennél is többet tudott – ha nem kellett szó szerint hűségesnek lennie a valósághoz, mint egy-egy képmáson, amikor szabad volt idealizálnia, amikor költő, vagyis Teremtő lehetett. Éppen ilyen A zsidó menyasszony. Mennyire megértette volna Delacroix ezt a képet. Micsoda nemes érzés, végtelenül mély. […] Rembrandt olyan mélyen hatol a misztériumba, hogy azt is elmondja, amire egyik nyelvben sincsenek szavak. Rembrandtot joggal nevezik varázslónak […], ami nem könnyű hivatás.”

A levél nemcsak arra világít rá, milyen kvalitásokat csodált Van Gogh Rembrandtban, hanem arról is vall, hogyan élte át a látott festményeket olvasmányélményein keresztül. Részletesen felidézte, mit írt Thoré Rembrandtról a Musées de la Hollande című munkájában, és ez az ő véleményét is nagymértékben befolyásolta.

Rembrandt és Hals művei hasznosnak bizonyultak, mikor a részletek festői kidolgozásáról volt szó, hiszen ezen a területen Van Gogh nehézségekkel küzdött. Kellemes meglepetésként érte, mikor felfedezte, hogy a két mester nem dolgozta ki mindig egy-egy alak minden részletét. „Különösen a Rembrandt és Hals által festett kezeket csodáltam; melyek éltek, de nem voltak befejezve abban az értelemben, ahogy manapság megkövetelik […]. És a fejek is, a szem, az orr, egyetlen ecsetvonással készültek, minden további javítgatás nélkül.” Mivel Van Gogh olyan megoldásokat keresett műveiben, amelyek nem feleltek meg a tökéletes kidolgozással kapcsolatos XIX. századi akadémikus elvárásoknak, örömmel fedezte föl, hogy példaképei ezen a területen szentesítik az általa alkalmazott gyakorlatot.

Forrás: Van Gogh Budapesten. Kiállítási katalógus. Szerk. Geskó Judit, Szépművészeti Múzeum, Vince Kiadó, Budapest, 2006. ford. Marosi Zsuzsa

A teljes szöveget töltse le innen:

A festői gondolkodás természetének jobb megértése céljából tanulmányozzuk Oskar Bätschmann Vincent van Gogh Rembrandtot és Delacroix-t választja c. tanulmányának alábbi részletét:

1890 májusában, röviddel azelőtt, hogy Auvers-sur-Oise-ba utazott volna, Vincent egy Theóhoz intézett levélben felvázolta a Lázár-képet: „A barlang és a holttest ibolyakék, sárga, fehér. Az asszony, aki leveszi a kendőt a feltámasztott Lázár arcáról, zöld ruhát visel, a haja narancssárga, a másiknak a haja fekete, a ruhája zöld-rózsaszín csíkos. Mögöttük táj kék hegyekkel, felkelő sárga Nappal.” Mindmáig megfejtetlen, miért különítette el Van Gogh ezt a csoportot, miért hagyta el a szemtanúk tömegét és Krisztus erőteljes alakját. Cornelia Homburg fontos érvet fogalmazott meg: „Van Gogh nem annyira az isteni csodát akarta ábrázolni, mint inkább a hitet saját felépülésében, amely nagymértékben önmagán múlott. Hitt abban, hogy egészsége megjavulhat, ha visszatér északra.” Az életrajzi vonatkozást alátámaszthatja az a részlet is, hogy Van Gogh vörös szakállal festette meg Lázárt, amilyet maga is viselt. Ez azonban nem magyarázat a kivágatra. Az eljárás a következő: Van Gogh elvetette azt a megoldást, ahogy Rembrandt összekapcsolta a Lázár feltámasztását és a Pietát, és az előképből elkülönítette a Pietà-csoportot. A siratás és a feltámasztás nyilván még jobban megfelelt számára az együttérzés és a megmentés kifejezésére. A remény a fényben, a felkelő Napban rejlik, ezzel egészítette ki Van Gogh Rembrandt rézkarcát."

Forrás: Van Gogh Budapesten. Kiállítási katalógus. Szerk. Geskó Judit, Szépművészeti Múzeum, Vince Kiadó, Budapest, 2006. ford. Körber Ágnes

A tanulmány további fontos passzusait röltse le innen!

Van Gogh festői szimbolikájának megértéséhez segít hozzá Jan Bialostocki tanulmánya:

Vessük össze a festményt Kurt Badt Van Gogh színtana c. könyvének alábbi részletével: