Bevezetés a műértelmezésbe

Esettanulmányok 4. Rilke: Archaikus Apolló-torzó

Az óra anyagának feldolgozásához töltse

le a powerpointos bemutatót:

Vessük össze a vers német eredetijét különböző magyar fordításokkal!

Archaischer Torso Apollos

Wir kannten nicht sein unerhörtes Haupt,
darin die Augenäpfel reiften. Aber
sein Torso glüht noch wie ein Kandelaber,
in dem sein Schauen, nur zurückgeschraubt,

sich hält und glänzt. Sonst könnte nicht der Bug
der Brust dich blenden, und im leisen Drehen
der Lenden könnte nicht ein Lächeln gehen
zu jener Mitte, die die Zeugung trug.

Sonst stünde dieser Stein entstellt und kurz
unter der Schultern durchsichtigem Sturz
und flimmerte nicht so wie Raubtierfelle;

und bräche nicht aus allen seinen Rändern
aus wie ein Stern: denn da ist keine Stelle,
die dich nicht sieht. Du mußt dein Leben ändern.

Archaikus Apolló-torzó - Tóth Árpád fordítása

Nem ismerhettük hallatlan fejét,
melyben szeme almái értek. Ám a
csonka test mégis izzik, mint a lámpa,
melybe mintegy visszacsavarva ég

nézése. Különben nem hintene
melle káprázatot s a csöndes ágyék
íves mosollyal, mely remegve lágy még,
a nemző középig nem intene.

Különben csak torzult és suta kő
lenne, lecsapott vállal meredő,
nem villogna, mint tigris bőre, nyersen,

s nem törnék át mindenütt busa fények,
mint csillagot: mert nincsen helye egy sem,
mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!


Archaikus Apolló-torzó - Kosztolányi Dezső fordítása

Mi nem ismertük hallatlan fejét,
amelyben szemgolyói értek. Ámde porzó
fénytől sugárzik lámpaként e torzó
s nézése benne lecsavarva még

parázslik. Másként nem vakítna itt
a mell íve s a lágy-lejtésű ágyék,
honnan mosolygón még a régi vágy ég,
a pont felé, hol a nemzés lakik.

Másként e kő torz lenne, roskatag,
az áttetszően lankás váll alatt
és nem ragyogna, mint vadállat bőre,

s nem törne minden sarkából előre
egy-egy csillag: mert itt nincs egy tenyérnyi folt,
mely nem rád tekint. Kezdj újra élni.

Archaikus Apolló-torzó - Farkasfalvy Dénes fordítása

Olvassuk el Szász Ferenc irodalomtörténész polémikus tanulmányát 
a vers fordításairól és értelmezéséről!

Olvassuk el Vidor Miklós értelmezését!

Közismert, hogy Rilke a 20. század első évtizedében túlnyomórészt Párizsban élt és évekig Rodin személyi titkáraként tevékenykedett. A szobrász személyének és művészetének bűvkörében született írásai magyarul is olvashatók (vö. Rilke, Auguste Rodin, Helikon, Budapest, 1984. ford. Szabó Ede, ill.. Rainer Maria Rilke, Válogatott prózai művek, vál. Halasi Zoltán, Európa, Budapest, 1990, 307-398. o., Szabó Ede fordításai) Rilkét különösen foglalkoztatta Rodin vonzódása a torzókhoz.

Olvassuk el Michaela Kopp Rilke és Rodin: az írás valódi művészetének nyomában c. könyvének alábbi részletét:

Vessük össze Rilke szoborversét a német klasszika egyik széles körben ismert kanonikus munkájával, Johann Joachim Winckelmann A belvederei Apollón leírása c. alábbi szövegével:

Apollón szobra a művészet legmagasabb eszménye az ókor valamennyi műve között, melyeket a pusztulás meghagyott. Alkotója e művet egészen az ideálra építette, s éppen csak annyit vett az anyagból hozzá, amennyi szükséges volt, hogy szándékát megvalósítsa és láthatóvá tegye. Ez az Apollón olyannyira felülmúlja az isten minden más ábrázolását, mint Homérosz Apollón-ja az őt követő költőkét. Termete az emberiség fölé emelkedik, kiállása az őt betöltő nagyságról tanúskodik. Örök tavasz öltözteti, miként a boldog eliziumi mezőkön, a tetszetősebb ifjúság köntösébe a teljesebb évek vonzó férfiasságát, és játszik szelíd gyengédséggel a testrészek büszke építményén. Menj szellemeddel a testetlen szépség birodalmába, és kíséreld meg, hogy égi természet teremtője légy, hogy a szellemet a természet fölé emelkedő szépséggel töltsed el; mert itt nincs semmi, ami halandó, sem pedig olyan, mit az emberi szűkösség megüldözte, ki ellen először íját használta, majd hatalmas lépteivel elérte őt és megölte. Elégedettségének magasából végtelenbe futó fenséges pillantása messze meghaladja diadalát. Megvetés ül ajkán, s a magába fojtott kedvetlenség kitágítja orrlukait, és büszke homlokáig felszökik. De az ott lebegő boldog nyugalmat nem zavarja; szeme telve édességgel, mintha az őt ölelni vágyó múzsák közt volna. Az istenek atyjának valamennyi ránk maradt ábrázolásán, melyeket a művészet tisztel, nem kerül Zeusz oly közel az isteni költő elméjében megnyilatkozó nagysághoz, mint itt a fiú arculatában, és a többi Isten egy-egy szép vonása – miként Pandóránál – itt valami egésszé egyesül. Jupiter homloka, mely a bölcsesség istennőjével terhes, a szemöldökök, melyek intésével akaratát nyilvánítja, az istennők királynőjének nagyszerűen boltozott szeme, és a száj, mely a szeretett Brankhoszt gyönyörökkel töltötte el. Lágyan omló haja úgy fonja körbe ezt az isteni fejet, mint a nemes szőlővessző szelíd légtől mozgatott gyengéd és tovafolyó kacskaringói. Úgy látszik, az istenek olajával kenték fel, s a Gráciák bájos pompával övezték fejét. Minden mást elfelejtek, ha a művészetnek ezt dagasztja, és úgy érzem, Déloszra és lükiai ligetekbe ragadtattam, oly helyekre, melyeket Apollón jelenlétével megtisztelt, mert szobrom – miként Pügmalion szépsége – megelevenedni és megmozdulni látszik. Hogyan lehetséges ezt lefesteni és leírni! Magának a művészetnek kellene tanácsot adnia és vezetnie a kezemet, hogy az itt fölvázolt első vonásokat a jövőben kidolgozzam. Az értelmezést, melyet adtam róla, a szobor lábaihoz helyezem, miként egy koszorút, mely az istenség fejét akarta megkoronázni, de nem tudta elérni azt. (Tímár Árpád fordítása)

Miért nevezi Rilke archaikusnak és Apollónak a párizsi Louvre-ban látott milétoszi szobortorzót, amely egyébként bizonyosan nem az istenség szobra és ma inkább a klasszikus stílusúnak tekintik?

Olvassuk el az alább részletet Friederich Nietzsche A tragédia születése c.művéből, amely fölmérhetetlen hatással volt a századforduló német kultúrájára, s így nyilván Rilkére is: